Skip to content

KMK Szerszámgyártó Kft.

Cégünkről

Családi vállalkozásunkat 2010-ben alapítottuk, s mára elértük, hogy szerves részét képezzük a régió fémmegmunkálással foglalkozó közösségének.
Az évek során tapasztalatot szereztünk élelmiszer-, autó-, repülőgép-, műanyagipar, valamint orvosi műszergyártás területeken.
Kezdetektől egyedi gyártásra fókuszálunk, magas hozzáadott érték mellett. Eszközállományunkat, gépparkunkat ezen igényekhez igazítjuk, ennek megfelelően fejlesztjük.
2019-re a létszám nyolc főre emelkedett, kezdeti termelőeszközeinket pedig mára – a kor elvárásainak megfelelően – teljes mértékben lecseréltük.
Partnereink örömmel veszik a gyártás egyszerűsítésére, gyorsabbá (ezáltal olcsóbbá) tételére vonatkozó konstruktív javaslatainkat. Ez a proaktivitás, közös gondolkodás az, ami leginkább kiemel minket a versenytársaink közül.
Kapcsolatfelvétel
Back To Top